top of page

Nádorvárosi Sporthorgászok Egyesülete

 

Egyesületünkről röviden


A Nádorvárosi Sporthorgász Egyesület 1935-ben alakult, mintegy 800 tagja van. Az egyesület 48 hektáros vízterülete Győrött és határában a csodálatos szépségűnek számító Holt Marcalon található. Az egyesület saját tanyaházzal, vendéglátó egységgel, illetve, táborozási, lehetőségekkel rendelkezik. Mindezekről bővebb ismertetőt olvashat az alábbiakban ( Üdültetés ) , illetve felvilágosítást kaphat félfogadási időben a következő telefonszámon
96 / 526 712 .

 

Megalakulás, célok


Győr város Nádorvárosi kerületének polgárai közül hatvanhárman alakították meg 1935-ben a horgászatot kedvelő emberek gyűjtő egyletét. Az egyesület működése, illetve névhasználata a megalakulás óta folyamatos. Az egyesület létrehozását segítette, hogy a városrész szélén helyezkedett el a Rába és a Marcal folyók szabályozása után létrejött holtág, amely már korábban is halászati hasznosításban volt.
Az egyesület alapítóinak célkitűzései jórészt még ma is érvényesek. Jelenleg is fontosnak tartjuk a horgászmozgalom hagyományainak megőrzését, a tagok horgászérdekeinek képviseletét, illetve pihenés és a kultúrált szórakozás lehetőségeinek megteremtését. Kiemelt figyelmet fordítunk a gyermek– és ifjúsági horgászok nevelésére, illetve a fiatalok sportszellemének, versenyzői kedvének erősítésére. A szabadidő hasznos eltöltésének lehetősége, a szabályok betartása mellett tagjainkat a horgászetika tiszteletben tartására buzdítjuk.

bottom of page