Fegyelmi bizottság

 

Fegyelmi Bizottságunknak az Egyesület Alapszabályából adódóan a küldöttközgyűlés előtt is számot kell adnia az elmúlt éves munkájáról.
Mint évek során már több alkalommal elhangzott, a bizottság munkájának mennyiségét alapvetően – az Egyesület Alapszabályából és a Fegyelmi Szabályzatból – adódóan az határozza meg, hogy mennyi fegyelmi eljárást kezdeményező jelentés, feljelentés érkezik az egyesület vezetőségéhez.
Halőrzésünkról
Vízterületünk ellenőrzését 2 fő halőr, társadalmi halőrök, szektorfelelősök valamint társadalmi ellenőrök hajtották végre. Az ellenőrzésekbe az Együttműködési Megállapodás alapján a Győri Rendőrkapitányság Körzeti Megbízottja is besegített, több esetben horgásztársaink aktív segitőkész közreműködésével. (Németh Csaba 16 óra, Smercsek Attila 12 óra, Tarr Tibor 4 óra. Egervári László 5 óra) valamint a Városi Önkormányzat hivatásos mezőőreivel is. (Früvirt Csaba, Németh Gyula).
A körzeti megbízottal közösen történt ellenőrzések során 6 fővel szemben figyel-ámeztetést, 3 fővel szemben engedély nélküli horgászat miatt szabálysértési feljelentést tettek, az eljárások végeredményeiről ez ideig nincs tudomásunk.
Más horgász egyesületektől ez ideig olyan jelzés nem érkezett, hogy horgásztársaink engedély nélkül horgásztak illetve vétettek volna az ottani házszabály ellen.

Szabálytalanságok


Egyesületi tagunkkal szemben az elmúlt évben 3 esetben indult eljárás halőri és körzeti megbízotti bejelentés alapján.
A Fegyelmi Bizottság által hozott fegyelmi büntetések a kihirdetést követően jogerőre emelkedtek, másodfokú eljárásra nem került sor.
A 3 esetből 1 esik súlyosabb megítélés alá, 1 ifi horgásztársunk  (Szalai Milán Felpéci lakos) 2 horgászkészséggel horgászott és az általa kifogott méretes amurt nem írta be fogási naplójába, másik esetben horgásztársunk (id. Szabados Tibor győri lakos) halőreink motorcsónakból történő ellenőrzése elől megkísérelt tanyájáról eltávozni, táskájában méretes pontyot találtak ami fogási naplójába nem volt rögzítve, ezt követően nevezett félfogadási napon a Tanyaházban lévő egyesületi tisztségviselőket mások előtt alpári, trágár hangon illette az ellenőrzése végett. Harmadik eljárást (Csepi György győri) sporttárunk ellen indult,  aki az Achilles park szélén lévő tanyájára az Egyesület Vezetőségének tiltása ellenére gyalogosan közlekedett a tiltott területen.
Döntéseink:
Három évre kizártuk tagjaink sorából azon ifi horgászunkat, aki 2 db, készséggel horgászott és az általa kifogott halat nem írta be fogási naplójába.
Egy év 2 hónap időtartamra horgászattól való eltiltás fegyelmi büntetést szabtunk ki azon horgásztársunkra aki az ellenőrzés alól megkísérelt kibújni, az általa kifogott halat fogási naplójába nem vezette be, valamint az egyesület vezetőségi tagjaival nyomdafestéket nem tűrő hangon beszélt.
Írásbeli megrovásban részesítettük azon sporttársunkat, aki az Achilles park területén a tiltás ellenére gyalogosan közlekedett.
A számok tükrében látható, hogy a fegyelmi helyzetünk javult, de ugyanakkor meg kell említeni, hogy a vízparton járva több horgásztársunk hiányolja a halőri jelenlétet.
Összegzésként elmondhatjuk, az elmúlt évekhez hasonlóan léteznek fel nem derített szabálytalanságok, melyeket úgy tudunk csökkenteni, ha társainkat, szomszédainkat ha kell figyelmeztessük az Egyesületi Horgászrend maradéktalan betartására.
Kérem beszámolónk elfogadását.
Kovács György
A Fegyelmi Bizottság Elnöke

 

 

Joomla templates by a4joomla