Elismerés MOHOSZ-tól

 

Szót kért a küldöttközgyűlésen Fürész György, a Magyar Országos Horgászszövetség (MOHOSZ) elnöke.
– A MOHOSZ elnöksége nevében köszöntöm a fennállásának 75 éves jubileumát ünneplő Nádorvárosi Sporthorgász Egyesületet, a küldötteket és rajtuk keresztül az egyesület minden tagját – mondta Fűrész György.
Elnézést kért, hogy a MOHOSZ a jubileumi ünnepségünkön nem tudta képviseltetni magát és bejelentette, hogy a Magyar Országos Horgászszövetség elnöksége a jeles jubileum alkalmából az egyesületünknek Arany Em-lékplakettet adományozott. A plakettet nagy taps kíséretében egyesület elnöke Pintér András, és örökös tiszteletbeli elnöke Sándor András vette át.
A MOHOSZ elnöke ezt követően tájékoztatást adott a szövetség működéséről. Jelezte, hogy a közeljövőben jelentősen változik majd a horgászattal, halászattal kapcsolatos jogszabályi környezet. Teljesen új halászati törvény jelenik meg. Ebben a kérdésben már több konzultáció történt az illetékes minisztériummal. Várhatóan a gazdasági célú halászat a természetes vizeken megszűnik. A gazdálkodás kiszervezését egyesületi szinten jó ötletnek tartotta. Hozzátéve: a tapasztalatokról szívesen fogadna majd tájékoztatást a későbbiek során. Ő is javasolta a haltelepítés éven belüli széthúzását, ami halgazdálkodási és horgászati szempontból kedvezőbb az eddig követett gyakorlatunknál.  Jó elképzelésként említette a honlapunk üzemeltetését. Megjegyezte azonban, hogy ez csak akkor eredményes, ha folyamatosan friss információk kerülnek fel rá.
Fürész György a Magyar Országos Horgász-szövetség elnöke zárszavában kellemes Karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag új évet kívánt egyesületünk minden tagjának.
Sándor András megköszönte Fürész György hozzászólását, majd felkérte Pintér Andrást az egyesület elnökét a határozati javaslatok ismertetésére.

 

 

Joomla templates by a4joomla