Kissé megkésve - a felnőtt horgászversenyhez képest - 2011. október 1-én került megrendezésre a szomszédos MVG HE. tisztségviselőivel és meghívott vendégekkel közösen, egyesületünk vezetőségének horgászversenye a Merkur tavon.

Az időjárás is kedvezett, hiszen végig a rendezvény ideje alatt verőfényes napsütést élvezhettek a résztvevők.

A gyülekezés reggel 08.00-kor volt. A reggeli frissítő bevétele után 08.30-kor rajtolt a mezőny.

Valószínű, hogy a kellemes idő is közrejátszott, de azt hiszem legfőképpen a magas szintű szakértelem, hogy a huszonegy résztvevő, összesen 37,640 kg uszonyost szákolt ki a vízből a három órás verseny ideje alatt.

Az első három helyezett serleget kapott.

 

Eredmények:

 

I.       helyezett:      Tüske László 5.620 gr

II.      helyezett:      Detrik Győző 5.140 gr

III.     helyezett:      Gintli Gyula 3.940 gr

 

 

Szép fogási eredménynek örülhettek vendégeink is hiszen Sepsi Gábor csak negyven grammal maradt le a dobogóról a maga 3.900 grammos eredményével, de nem panaszkodhatott Egyházi István sem aki 2.020 gr. halat zsákmányolt.

A versenyt követően baráti beszélgetés közepette halászlé és túrós csusza nyugtatta meg a részvevők izgalomtól megviselt bélését.

A versenyről készült képeket honlapunk képgalériájában tekinthetik meg az oda látogatók.

t.f

Joomla templates by a4joomla