Halállomány


A halállomány összetétele a Felső- és az Alsóvízen azonos. Mindkettőben megtalálhatók a holtágakra jellemző halfajok a különféle keszegfélék, kárászok, ponty, amur, harcsa, csuka, süllő, balin, sügérfélék, compó, kisebb mennyiségben busa, angolna, és sajnos az utóbbi években gradációszerűen a fekete törpeharcsa is jelen van.

A halfogási lehetőségről, illetve a halak utánpótlásáról évente mintegy 10 tonna hal kihelyezésével gondoskodunk. Az utóbbi esztendőkben a telepítéseknél a „fogható” méretek mellett nagy egyedszámmal egynyaras és kétnyaras dunai nyurgapontyokat is telepítettünk. Gondot jelent számunkra az amurtelepítés országos tiltása. Ez a hal ugyan nem őshonos a mi vizeinkben, de növekedési esélye figyelembe véve a nagy vízinövényzetet kiváló. Emellett jelentős szerepe van a vízterület hínárosodásának megakadályozásában, illetve a hínár eltávolításában. Utóbbi problémával most az Alsóvízen találkoztunk.


Csukából és süllőből az ivadékok helyett az előnevelt egy-, kétnyaras példányok telepítését helyeztük előtérbe. Emellett évente eltérő mennyiségben részben a horgászok igényeinek kielégítésére, részben a ragadozók táplálék-utánpótlására fehérhalat is telepítünk.


A horgászok halfogásában a leggyakoribb „jegyzett” hal a ponty, illetve az amur. Mindkettőből évente sok 15 kilogramm feletti rekordlistára kívánkozó példány is horogra kerül. Csuka és süllőállományunk is megfelelő. A törpeharcsák nehezítik a horgászatot, folyamatosan keressük, alkalmazzuk az írtásukra, gyérítésükre javasolt módszereket, eddig még ezek átütő sikert nem hoztak.

A halállomány őrzése

A város közelsége, az orvhalászat, az orvhorgászat elharapódzása miatt fizetett és társadalmi halőrök óvják a halállományt illetve a vízpart rendjét. Telepítést követően pedig külön „akció”-csoportok létrehozásával oldjuk meg a halak őrzését. Emellett együttműködési megállapodásunk van a rendőrséggel, illetve egy vagyonvédelmi céggel. A fokozott őrzésnek köszönhetően több orvhalász csoportot sikerült lefülelni, illetve többszáz méternyi hálót tudtunk elkobozni. A halállomány őrzésére a tagság befizetéséből külön pénzügyi alapot teremtettünk.
Joomla templates by a4joomla